2014. dec. 29.
Ismerjük meg Kagyerják Attila Tamást a 2015-ös Pannoncolor naptár borítóképének alkotóját  
" Én úgy látom, az emberek már egyre csillogóbbat, jobbat, hangosabbat szeretnének és elsiklanak aprónak tűnő, de fontos és szép pillanatok felett. Egy egyszerű utcarészlet vagy egy nő öltözködés közben is témája lehet alkotásaimnak..."

-Mesélj magadról! Mikor és hogyan kezdődött a rajzolás iránti szereteted?

 Ami a munkásságomat illeti, kb. 25 éve kezdődött, ha csak a festést nézem. Rajzolni korábban kezdtem, arra igazából nem is emlékszem, hogy mikor.

Egyik osztálytársnőm kérdezte meg középiskolában, miután állandóan firkáltam, az iskolaújságba is készítettem rajzokat meg időnként elindultam egy-egy pályázaton, hogy miért nem festek.

És tényleg, kérdeztem magamtól én is, miért nem festek? Így kezdtem el festeni.

Először azzal ami volt otthon, vízfestékkel, majd miután sikerült egy kis pénzt összeszednem, olajjal.

 Még ma is emlékszem, az első Pannon olajfesték felbontásakor érzett illatra, meghatározó momentum volt az életemben. Néhány éven keresztül főleg kint festettem a tájat, jártam a vidéket és letáboroztam. Sokszor az akkori barátnőm is velem tartott, aki türelmesen ült egy pokróconegy útkereszteződésben az erdőben,míg ráfestettem a képre . Télen-nyáron, esőben-fagyban, nem számított milyen az idő, kint voltam és festettem.

 Akkoriban még nem volt se kamerás mobiltelefon, se digitális fényképezőgép, de én egyébként is annak vagyok a híve, ha valaki a festést választja, akkor a szabadtéri festés elengedhetetlen része a folyamatnak. Ahogyan az élőben rajzolás is, bármi is legyen a téma, ember vagy tárgy.

 Igaz manapság már fotókról dolgozom, de azt nem tudom elképzelni, hogy valaki csak ezzel a módszerrel eljuthat egy magasabb szintre főleg, ha a realizmus a célja.

 Az olajfestésnek, illetve a rajzolásnak is véget vetett azonban, hogy dolgoznom kellett és egészen más területen. Majd 15 évig se időm, se módom nem volt mindezt gyakorolni.

 Gépésznek készültem és bár nem igazán érdekelt, a sors fintora, hogy az évfolyamból szinte egyedül csak én helyezkedtem el ezen a területen. Először villanyszereléssel foglalkozó céget vezettem, később a sütőiparban vállaltam munkát, akár elektronikáról volt szó (elektronikai műszerész iskolába is jártam), akár gépészeti dolgokról.

 5-6 évvel ezelőtt kezdtem újra foglalkozni a művészettel. Először temperával festettem,ennek egyszerűen anyagi oka volt, ez volt a legolcsóbb. Temperával főleg tájképeket és aktokat készítettem, általában nagyobb méretben.

 Ezután kipróbáltam a porpasztellt is, majd az akrilt, végül Csanálosi Tibornak köszönhetően tulajdonképpen véletlenül a viaszpasztellt. Az ő képei nagyon tetszettek és készségesen elmagyarázta nekem a technikáját. Viszonylag hamar ráéreztem erre az anyagra, de még mindig úgy érzem, van benne még több lehetőség.

-Legtöbb képed viaszkrétával készül, mit kell tudni erről a technikáról?

 Általában sötét kartonra dolgozom, legtöbbször feketére, de szürke vagy kék is előfordul. Színesre csak  akkor, ha a téma úgy kívánja. Mikor egyéb médiumot használok, általában fehér az alap, pasztellnél viszont a sötétből  építkezem. A karton típusa nagyon változó, míg egy fotorelista, aprólékosan kidolgozott rajzhoz finom  felületűt, addig egy absztrakthoz vagy vázlatos vonalashoz durvább felületűt használok.

 Többnyire a  finomabb felületűt preferálom. Igaz ennél kevesebbet szabad hibázni mert ha a pórusok eltömődtek, akkor már másként  viselkedik a kréta. Amit használok az egy speciális vízzel elmosható viaszkréta. A vízzel elmosható tulajdonságát én ritkán használom, általában vastagon hordom fel a papírra. 

 Sokat maszatolok ujjal, rengeteget kell dörzsölni a felületet. Rétegről rétegre viszem fel a színeket, az  alsó réteget alaposan beledolgozom a papírba, majd a következő rétegeket már egyre kevésbé, hiszen minél több a szín annál könnyebben égnek be keveredés hatására. Megpróbálom a színeket elkülönítve tartani, hiszen hatásuk  így sokkal élőbbé teszi a képet. Realista beállítottságú festő vagyok, ezért is fontos az előbb említett  dolog.

 Főleg a fény az, ami érdekel és ezt a színekkel csak úgy lehet erőssé tenni, ha hagyjuk, hogy a színek a  néző szemében keveredjenek és ne magán a képen. Ezt a technikát az impresszionisták  fedezték fel és a színpárok használatát is ők kezdték.A zöld mellé rakott piros egymást erősíti, hatásuk sokkal intenzívebb lesz. Képeimre az ilyen színpárok használata jellemző, melyet a felület képzéséhez, a textúrák kialakításához is használok, illetve a kép egészét nézve is, ha különálló részekre bontom azt. Makró  és mikró szinten is igaz mindez, akár egymás mellé teszek két színt, akár lazúrosan viszem fel egymásra. Igen, lazúrosan is lehet ezzel a krétával dolgozni és ezáltal nagyon finom hatásokat elérni. Ha felviszek egy  hidegebb lilát a felületre jól beledörzsölve, majd arra egy melegebb narancsos árnyalatot, a hatás nem marad  el.

 Általában így alakítom ki az egész képet, sötétebb hideg árnyalatokból a világosabb melegek felé  haladva. Először vékony majd egyre vastagabb rétegekkel dolgozom, a végén pedig a csúcsfények elhelyezésénél  szinte impastot használok,vagyis vastag festékréteget viszek fel. Csúcsfénynek sokszor, ismét egy hidegebb és nagyon világos kéket használok.

-Fekete és fehér?

 Egyiket se szeretem önmagában, mint írtam korábban, a színekkel alakítom a képet.

 Feketét ritkán, csak nagyon erős kontrasztoknál vagy ha az alap világosabb és valahová kell egy nagyon sötét  folt, de akkor is viszek rá színt. Fehéret pedig általában csak a csúcsfényeknél (keverve az adott színnel) használok.  A viaszpasztell készletek nagyon jól kigondolt színeket és árnyalatokat tartalmaznak, sokat kevergetni nem kell egy  realisztikusabb képnél sem.

 Mint írtam, ezt a krétát lehet vízfestékként is használni de lehet vastagon, szárazon  is. Én ez utóbbit alkalmazom általában, de ennél is rengeteg fázis van az egyes állagok között. Lehet  teljesen kemény, ekkor jól elkülönülő vonalakkal építkezhetünk, lehet picit lágyabb. Ha a kezünkben tartjuk  egy ideig, akkor a magasabb hőmérséklet hatására elkezd olvadni, ekkor jönnek elő a trükkösebb  állagok. Tapasztalással lehet belőni, hogy az adott rajzhoz éppen melyik illik a legjobban és mennyi anyag kell  egy-egy felületrészletre.

 Egy másik trükk - amit véletlenül fedeztem fel -,amikor vízbe esett egy krétám, de azóta szinte állandóan alkalmazom - a kréta  vízpermettel leszórása. Egy tálcára papírtörlőt teszek és arra a krétákat,  majd finom vízpermettel megszórom őket és várok, míg picit beissza. Így elég nagy felületeket lehet bevonni  nagyobb mennyiségű anyaggal, könnyen. Viszont ha nem várok a vízzel permetezés után, akkor finoman, lazúrosan. 


- Milyen témájú képeket festesz szívesen?

 A viaszpasztellel főleg aktokat készítettem, de ennek egyszerű oka van, ezt veszik jobban. Időről-időre azonban szeretem megmutatni, hogy más témák is foglakoztatnak, sőt még más stílusok is.

 Nem szeretném, ha beskatulyáznának, talán ezt az állandóan kísérletező énem nem is engedi. Ahogy a tájképfestő jelzőt se használják már rám, úgy az aktfestőt is előbb-utóbb elhagyják.

 Az erotikus vonal valószínű megmarad, aktokat is mindig szívesen fogok készíteni, de még rengeteg más van a fejemben, amiket ki szeretnék magamból festeni.  

 Kedvelem a nagyon egyszerű, hétköznapi dolgokat. Szeretek olyan pillanatokat megragadni, amire esetleg más azt mondja, hogy nem lehet témája egy festménynek vagy talán észre se veszi.

 Én úgy látom, az emberek mindenből egyre csillogóbbat, jobbat, hangosabbat szeretnének és elsiklanak aprónak tűnő, de fontos és szép pillanatok felett. Egy egyszerű utcarészlet vagy egy nő öltözködés közben is lehet témája alkotásaimnak. Újat tulajdonképpen már nem lehet kitalálni, így marad a körülöttünk lévő világ megértése, felfedezése, megmutatása saját szemszögemből és azokkal az összefüggésekkel, ahogy én látom.

                  

                                                                                                                                         írta és szerkesztette: Stefaich-Veres Enikő